Kellemes déli napsütésben, déli 12-kor indul a csapat a Zebra klub tehetségkutatójára,
célunk az első hely, első célunk Sugár Irén bisztrója, ami 100 méterre van a próbahelyünktől.
Annak ellenére, hogy a kiszolgálás lassú és nem eléggé hideg a sör, mégis mindig ez a
kiindulási pont-legyen az útirány kelet vagy nyugat! Hiába! A megszokás és a régi
kannásboros idők idevezérlik a bandát!
A Skodában már kellemes a hangulat, laza italok az üvegekben, kellemesen böfögő Floodgate
az autó magnójában…rock'n'roll! Közben az elmaradhatatlan, ezerszer elröhögött közös sztorik,
együtt-ragyogások, és -égések.
Valahol félúton, egy falu határában rövid pihenőt tartván, lehorgonyzunk egy út menti csárdánál.
A kocsma jellegzetes, előtte muzeális értékű, zöld színű szovjet kerékpárok, a belső dizájn ,
játékgépekkel és lambériával, gazdagon díszített poszt-szocreál fílinget áraszt.
A pultos cica- max.20 éves-csinosságánál csak az orcája és az irányunkba mutatott
rosszallása szembetűnőbb. Mindez nem zavarja jókedvünket, egyként fulladunk bele a
Bivalyokba a nevetéstől, amikor a pultra rajzszögezett hirdetésen megpillantjuk:
"Lovaskocsi van eladó!"
Valaki felveti, írjuk oda egy haverunk mobil számát! A felvetést elvetjük.
Szarvasig az út már vidám, csak gitárosunk, Tomi szomorú, "Mer' nincs gin"(a palackban).
Kb.du.négy körül gurulunk a zebra után a Zebra elé, ahol megállapítjuk: Jé, csak ekkora!
Valaki megjegyzi: ideális koncertterem, hatalmas pult, óriási italválaszték, gyönyörű nőstények,
béna hímek! De ki mondta ezt???
A terem fölötti emeleten együtt öltözik, illetve készül a hat versenyző zenekar.
Mindenki barátságos mindenkivel, ennek a csapdájába esik bele a Bearfood szócsöve ugyanis a
szegedi Cosa Nostra bőgőse és gitárosa addig kínálgatja fűvel-fával, hogy félóra múlva ,útban
a pizzéria felé, teljesen kimered és vissza kell kísérni a klubba. A háromórás haláltusa alatt
Zsolti visz 20 percenként hírt az énekes állapotáról a tagoknak, akikről jobb nem tudni,
hogy miket mondanak!
Aztán a koncert kezdetére-mint a Főnix madár halotti poraiból-feléled a csapat és egy ,
önmagához képest-közepes lendületű bulit nyom le. Emlékezetes bekiabálás: Kőmetal!,
enyhe taps, patakzó verejték.
Az eredményhirdetés előtti utolsó zenekarra, akik 50 évesek és klisékkel telepakolt magyarockot
játszanak ,már önfeledten zúz a mámoros Macitáp legénysége. Long live rock and roll!
A Tisztelt Zsűri értékelését a kintről veszett kutyaként óbégató Bercitől és Zsoltitól
("Nem kérdem én anyád hol szült világra!") alig halljuk, ám végül írásba adják, hogy
negyedikek lettünk. Ez szart sem ér ,persze a szokott bla-bla megvan, hogy: de azért jó volt,
meg majd jelentkezzetek. Micsoda? Sőt!
Hajnal fél háromkor kászálódunk be az autóba, fáradtan és élményekkel gazdagon álomba
sörözzük magunkat, homlokunk mögött az édes gondolattal :ma ismét leigáztuk a könnyűzenei
világot…